XVI. Nagymarosi Fúvószenekari Fesztivál

2018. június 9. 16.00 – Nagymaros, Fő tér

2018 Nagymaros fuvosfesztCeglédi Fúvószenekar

A zenekar P. Szabó Zoltánné zeneiskolai igazgatónő támogatásával 2000 októberében alakult meg a város és környéke zeneszerető muzsikusaiból. A zenekart megalakulása óta Perneczky Gábor zenekarvezető-karmester irányítja, aki többek közt a Ceglédi Erkel Ferenc AMI mélyrézfúvós tanára. 2007-től a zenekar menetvezetője és másodkarmestere Márki Sándor, aki a Szolnoki Huszárzenekar karmestere. A zenekar 2007 óta Fúvószenekari Egyesületként működik, melynek elnöke Jankai János. Bemutatkozó hangversenyük 2000. december 29-én volt a Polgármesteri Hivatal dísztermében. Jelenleg 35-40 zenész alkotja a zenekart, általános iskola tanulójától kezdve középiskolások és főiskolások, iskolai és zeneiskolai tanárok, alkalmazottak és nyugdíjasok részvételével. Amatőr zenekar, akiknek tagjait az igazi zeneszeretet, az együtt zenélés öröme kovácsolta össze. Egymás iránti tisztelet és megbecsülés fő jellemvonása a zenekarnak.

Cegledi Fuvoszenekar

Dányi Ifjúsági Fúvószenekar

A zenekar 1997 szeptemberében alakult a dányi önkormányzati zeneiskola növendékeiből, működését Dány község Önkormányzata biztosítja. Az első két évben 18 fővel működött az együttes, a repertoárban nagyon egyszerű dalocskák, rövid indulók szerepeltek, csupa olyan könnyű darab, amivel a kezdeti lépéseket meg lehet tenni, amivel egységesíteni lehet a zenekari hangzást.   Az elkövetkező években egyre látványosabban bővült a zenekar létszáma, egyre változatosabb lett a hangszerek összetétele. A környékbeli települések zeneiskoláiban tanuló növendékek helyben nem lévén fúvószenekar, a Dányi fúvószenekarhoz csatlakoztak vállalva a heti egyszeri átutazást a próbákra, illetve az esetleges fellépésekre való érkezést. A legtöbben a Kókai zeneiskolából érkeztek, de csatlakoztak a zenekarhoz Sülysápról, Isaszegről és Gödöllőről érkezett zenészek is. A zenekar jelen pillanatban 60 fős tagságot számlál, az alapító tagok mellett nagyon sok ifjú tehetség csatlakozik a csapathoz évről évre köszönhetően a Dányi Alapfokú Művészeti Iskola munkájának. A zenekar karmestere és művészeti vezetője a Dányi Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója és klarinéttanára: Katrin Zsolt.

Danyi Ifjusagi Fuvoszenekar

Fricsay Ferenc Városi Fúvószenekar, Szeged

A 2000-ben megalakult Fricsay Ferenc Városi Fúvószenekar Szeged Város életének meghatározó színfoltja. Az idők folyamán több kategóriában is neves zsűri előtt minősült a zenekar – kiváló eredménnyel. A zenekar tagjai olyan Szegeden tanuló, dolgozó többségükben amatőr zenészek, akik bár nem léptek zenei pályára, komoly elhivatottsággal állítják a zenekar szolgálatába több éves, esetenként évtizedes zenekari tapasztalatukat. A zenekar repertoárját képezik – egy fúvószenekar esetében elengedhetetlenül – a „klasszikus” fúvószenekari indulók, ezenfelül a koncert-fúvószenekari hangzás megszólaltatása is cél, többek között könnyű- és komolyzenei átiratok, filmzenék előadásával. E fiatal zenekar arra törekszik, hogy eddigi repertoárját igényes és változatos darabokkal bővítse, valamint hogy szakmailag biztosítsa a zenekar minél hosszabb és tartalmasabb jövőjét. A zenekar karmester Gyimóthi Zoltán

Fricsay Ferenc Varosi Fuvoszenekar

 

A XXIII. Kittenberger Kálmán Nap további progjamjai:

Kittenberger plakát 2018

Kategória: Egyéb